Európa Tanács: Komoly előrelépés a romastratégia

Az Európai Parlament Állampolgári, Bel- és Igazságügyi, valamint Emberi Jogi Bizottságának együttes ülése a mai napon Thomas Hammarberget, az Európa Tanács emberi jogi biztosát látta vendégül. A biztos részletesen beszámolt hivatala 2010-es tevékenységéről és Járóka Lívia fideszes EP-képviselő kérdésére nagy előrelépésnek nevezte a romák társadalmi befogadását célzó európai stratégia elfogadását.

Thomas Hammarberg, az Európa Tanács emberi jogi biztosa az EP két szakbizottságának együttes ülésén ismertette hivatala tavalyi tevékenységét és beszámolójában a guantanamói foglyok helyzete, a gyermekbántalmazások és a líbiai menekültek jövője mellett beszélt az európai romák jogairól és életkörülményeiről is. Hammarberg, aki éves jelentésében külön fejezetet szentelt a romák helyzetének, elmondta, hogy aggódva tapasztalja a romaellenesség terjedését és a média szerepét hangsúlyozta az előítéletek leküzdésében. Járóka Lívia az európai romastratégia jelentéstevője reagálásában emlékeztetett, hogy a romaellenesség a felmérések szerint korábban is erős volt, és számos civilszervezet ezirányú tevékenysége semmilyen kézzelfogható javulást nem eredményezett e téren. A meghallgatáson a biztos nem bocsátkozott részletekbe a képviselőnek arra a kérdésére, hogy mely országokban látja hiányosnak az egyenlő bánásmódról szóló irányelv végrehajtását, viszont komoly előrelépésnek nevezte a romák társadalmi befogadását célzó uniós stratégia útnak indítását. Hammarberg beszámolójában kitért arra is, hogy hivatalának sikerült elérnie a két legrosszabb állapotban lévő koszovói cigánytelep bezárását, melyet Járóka Lívia korábban több állásfoglalási indítványban is sürgetett.