Police-paradox, Tatárszentgyörgy

Járóka Lívia cikke a tatárszentgyörgyi gyilkosságról

Hogy mi állhat a tatárszentgyörgyi hidegvérű, embertelen tett hátterében, azt egyelőre csak találgatni lehet. Az írott és elektronikus sajtó egyre-másra idézi az érintettek és a beavatkozók elképzeléseit, egymást érik a kevéssé bizonyítható elgondolások fekete terepjáróról, uzsorakölcsönről, rasszista kivégzőosztagról, örkényi maffiáról és falopásokról. De mit számít mindez? A vizsgálat lezárultáig, a tettesek kézre kerítéséig nem állíthatjuk biztosan, hogy rasszista indítékról van szó, az áldozatok megalapozatlan kriminalizálása pedig egyszerűen elfogadhatatlan. Ha az apa uzsorakölcsönt vett fel, vagy ne adj’ isten, fát lopott, akkor az talán méltányolható indíték lehet a gyáva mészárlásnak, egy gyermek halálának? Vagy ha kiderülne, hogy az elkövetők is cigányok, az talán csökkentené a cselekmény súlyát? Akkor talán hátra lehetne dőlni, hogy “ilyenek ezek, egymást is megölik”?

Egy biztos: az ötéves Csorba Robika nem ártott senkinek, nem haragított magára senkit, és bizonyosan nem került összetűzésbe senkivel. Most pedig halott. Vadállati módon, szánt szándékkal kivégezték apjával együtt, kishúga pedig súlyosan megsérült. Egy elismert kriminálpszichológus szerint az áldozatoknak ismerniük kellett a tettest, közel engedték őt magukhoz, mivel sörétes puskával csak közelről lehet ölni. Hát idáig jutottunk? Hisz még az SS kivégzőosztagainak is évek hosszú agymosása és különleges kiképzése kellett, hogy gyermekeket öljenek!

Az uzsorázók nem szoktak előzmények nélkül ölni, a rasszista gyilkosságok pedig rendszerint demonstratívak, és a félreérthetetlen elrettentést célozzák. Akkor viszont kinek állhatott az érdekében apa és kisfia halála? Kinek áll érdekében rettegést kelteni az ártatlan emberekben, káoszt, feszültséget szítani?

Annyit biztosan tudunk, hogy az áldozatok cigányok voltak. Miért számít ez? Mert a büntetőjog szerint az áldozat etnikai hovatartozása motívuma lehet egy bűncselekménynek, míg az elkövető származása legfeljebb nyomozati kérdés. A tatárszentgyörgyi tragédia esetében is elvárjuk, hogy a rendőrség alaposan és körültekintően kivizsgálja, vajon a cselekmény összefüggésbe hozható-e az áldozatok származásával, a tettesek remélhetőleg mihamarabbi elfogását követően pedig – ha a rasszista motívum bizonyítást nyer – a bíróság megfelelően értékelje azt a cselekmény minősítése és a büntetés kiszabása során.

A hatóságok fellépése ebben az esetben azonban enyhén fogalmazva is ellentmondásos. A rendőrség hétfőn délelőtt az áldozatok rokonainak állításai ellenére füstmérgezésnek tulajdonította a haláleseteket, a tűz okaként pedig elektromos zárlatot jelöltek meg, és csak délután ismerték el az emberölés tényét. Vajon miért? Talán valamiféle rendőri taktikáról van szó? El akarták altatni az elkövetők éberségét, hibára kényszeríteni a gyilkosokat? Hadd higgyék, hogy a gyújtogatással sikerült elleplezniük a lőfegyverrel elkövetett emberölés nyomait? Legalábbis erre utalhat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatójának nyilatkozata, aki szerint kezdettől fogva tudták, hogy az áldozatok erőszakos halált haltak, vagy a háziorvosi ügyelet vezetőjének mondata, miszerint az ügyeletes körorvos már hétfő hajnalban jelentést tett a lőtt sebekről.

Ha azonban ez a helyzet, akkor vajon miért nem sikerült forró nyomon elfogni az elkövetőket? Akkor miért rendelt el a Pest megyei rendőrfőkapitány a rendőri intézkedéssel kapcsolatban belső vizsgálatot? Miért vette át a Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyet, ha a helyi erők szakszerűen jártak el? Miért nyilatkoznak úgy az áldozatok rokonai, hogy a rendőrök hosszú órákig semmibe vették az általuk átadott bizonyítékokat, és miért tervezik a hatóságok feljelentését? És főként: ha a dabasi tűzoltóparancsnok már az első vizsgálatkor talált egy benzineskannát, és azt a rendőrség bizonyítékként nyilvántartásba is vette, akkor a jegyzőkönyv szerint miért az elektromos zárlat a tűz oka – még mindig? Mennyire életszerű, hogy egy kettős gyilkosság elkövetése idején magától kigyullad egy családi ház?

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a határ nem a romák és a többségi társadalom között húzódik, hanem a tisztességes emberek és a bűnözők között: a közbiztonságot nem lehet etnicizálni. A rendőrségtől, és csakis a rendőrségtől várhatjuk el, hogy megvédjenek bennünket, tisztességes roma és nem roma magyarokat, és a törvény teljes szigorával lesújtsanak a bűnözőkre. Nem lehet olyan országban élni, ahol vadászpuskával lelövik a lángoló házból menekülő kisgyereket, vagy ahol kést szúrnak a földön fekvő ember szívébe.

(Magyar Hírlap 2009.02.27.)