Roma nők és gyermekeik a legszegényebbek az EU-ban

A hétvégén Pozsonyban került megrendezésre az Európai Néppárt Nőtagozatának és Európai Nők Szövetségének éves közös gyűlése, mely idén a "Nők és a Szegénység az Európai Unióban" témakörét dolgozta fel.

Járóka Lívia néppárti európai parlamenti képviselő előadásában, a júniusban elfogadott a  roma nők helyzetéről szóló európai parlamenti jelentését ismertette.  A múlt héten az  “Év Európai Parlamenti Képviselője” címmel  kitüntetett képviselőnő mellett a rendezvényen néppárt meghatározó nőpolitikusai, Bauer Edit szlovákiai magyar képviselő a szociális védelemről és a társadalmi integrációról szóló riport jelentéstevője, Doris Pack a néppárti nőtagozat elnöke és Anna Zaborska a Nőjogi bizottság elnöke tartottak még előadást. A konferencia minden résztvevője felhívta a figyelmet arra, hogy, ahol az emberek nyomorban élnek, ott sérülnek az emberi jogok.

 

 

˝Az Európai Unió legtöbb tagállamában a nyomor és mélyszegénység leginkább  a nőket ezen belül is az egyedül álló gyermeket nevelő az idős és a faji diszkriminációt elszenvedő, elsősorban a roma, tehát a többszörös hátránnyal induló  nőket veszélyezteti. Az Európai Parlament ezért tekint különösen nagy várakozással a Vladimir Spidla  esélyegyenlőségi biztos által meghirdetett 2006-2010-es  Nők és férfiak közötti esélyegyenlőségi terv, a  többszörös hátránnyal induló nők helyzetének javítását célzó konkrét elképzelések ismertetése és azok mielőbbi megvalósítása elé.

 

 ˝A roma nők ,  társadalmi és gazdasági kirekesztését tovább súlyosbítja az alacsony iskolai végzettség a munkahelyi diszkrimináció a nagyon nagy arányú munkanélküliség és család ellátást lehetővé tevő rugalmas munkahelyek hiánya   .

˝Mint ahogy az Európai  Néppárt márciusi kongresszusán elfogadott, a romák teljes körű integrációjáról szóló határozata kimondja, a munkahelyteremtés az elkülönített oktatás felszámolása a képzések és átképzések beindítása, az egyetlen megoldás. Számomra ennek elősegítése az elkövetkező időszak legfontosabb feladata.  ˝- mondta el Járóka Lívia.

 

A rendezvénynek otthonadó országban, évekkel ezelőtt már volt példa arra, hogy   az elkeseredett,   a társadalom  perifériájára  szorított romák fellázadtak helyzetük ellen és szociális feszültség vérengzéseket okozott. A romák mélyszegénységből való kiemelésének valós megoldását minden tagállamnak kiemelt célként kell kezelni.

 

Járóka Lívia:+32 228 45218

További inforációk: