Az 56-os forradalmárok érdeme a mai függetlenségünk

Járóka Lívia beszéde

Kedves Barátaim!

Ünnepeink, -ahogy ez az ünnep és megemlékezés is- mindenki előtt megmutatják, hogy kik vagyunk, és hova tartozunk! Az én generációmnak, 1956. október 23.-a történései nagyon fontos mankót képeznek a „ki vagyok én” labirintusában. Vajon kik is vagyunk, hova tartozunk? Fontos, hogy ezekre a kérdésekre magunkban milyen válaszokat adunk. De ennél is fontosabb, hogy megtalálva a választ tetteink is önmegtalálásunkról valljanak, őszintén arról, hogy kik vagyunk, és hova tartozunk!

Forradalmaink és szabadságharcaink, jelesül az utolsó száz években is ezt a két kérdést feszegették: kik vagyunk, és hova tartozunk? Ez a két kérdés vitte a budapesti polgárokat október 22.-én a zsúfolásig megtelt Zeneakadémiára, ahol a munkatábort megjárt Cziffra György Bartók II. zongoraversenyét játszotta, megadva az október 23.-i események forradalmi hangulatát. „A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva” – írta később Cziffra. Ma már történelem, ahogy másnapra az újat, a szabadságot akarás izzó lávája elöntötte Budapest utcáit és hamarosan ott hömpölygött a vidéki városokban is. Az izzó láva ami a bátorságot, a megújulást jelentette.

A Corvin-közben névtelen kőtábla őrzi annak a fiatal lánynak az emlékét, aki 1956. október 23.-án kapott lőtt sebet a mostani Corvin mozi előtt. A fiatal cigánylány, a Corvin-köz Czinka Pannája és bátor társai halálfélelmüket legyőzve szembe mertek szállni a világ akkori egyik legnagyobb hatalmával. A Corvin-köz Czinka Pannája életét adta a szabadságért, a megújulás lehetőségéért. Őt is a „ki vagyok én, hova tartozom” kérdései mozgatták nem engedve elbújni, közömbösnek maradni, ahogy az én generációm tagjait is ugyanezek a kérdések fűtötték 1989-ben. És nekünk is 1989-ben, ahogy a Corvin-közi fiataloknak 1956 októberében is a cselekedni merés és tenni akarás, az új bátorság, az emberi megújulás volt ezekre a kérdésekre a válasz. Ezzel az új bátorsággal felvértezve, megerősödve vonultak a Corvin-közbe, akár meghalni is.

1956-ban az akkori fiatal forradalmároknak, szabadságszerető őseinknek ez a megújulás iránti vágya szállt szembe a diktatúrával. Ma őket ünnepeljük.

1848-ban Gábor Áron és katonái, 1956-ban Fátyol István parancsnok és Dandos Gyula, az árva forradalmár, Czinka Panna és Cziffra György, 1990 márciusában-ban Puczi Béla és társai, akik a marosvásárhelyi magyarok mellett harcoltak a román-magyar utcai háború során s aztán komoly börtönbüntetéseket kaptak a magyarokkal történt közösségvállalásukért – és sorolhatnám még a magyar forradalmak cigány és nem-cigány hőseit. Az ő érdemük, hogy ma független polgárok lehetünk!

Ünnepeljük őket és az utcára zúdult bátor tömegeket, a szabadság és a forradalom kézműveseit és napszámosait, akik a vállukon, vagy fogukban tartva vitték Magyarországot a történelemben, mindig át, egy túlsó partra. Ezek a ma már sokszor névtelenné lett hősök nemre, fajtára, rasszra, felekezetre való tekintet nélkül tudták hogy hova tartoznak.

Vagyis akkor is tudtuk, hogy kik vagyunk, és hogy hová tartozunk!

És ebből a szempontból, legyen minden nap ünnep, amelyen tudatában vagyunk annak, hogy a szabadságharcainkban, és forradalmainkban együtt voltunk a történelem napszámosai: együtt valamennyi nemzet, és nemzeti kisebbség itt a Kárpát-medencében, Magyarországon.

A rendszerváltoztatást követő évek nehéz időszakai, buktatói és zsákutcái után békés, belső építkezésre van szükség. Új történelmi céljaink vannak, meg kell újulnunk, fel kell vérteznünk magunkat, hogy ezeknek az új kihívásoknak képesek legyünk szabadságszerető őseink emlékéhez méltón megfelelni. Most nem forradalomra van szükség. Az elmúlt tizenöt év nehéz időszakai után új feladat áll előttünk: Legyünk termékenyek, egészségesek, és önmagunkkal felszabadultan azonosak! A nemzet összetartozása ne legyen megkérdőjelezhető az alapján, hogy tagjai milyen rasszhoz, vagy nemzethez tartoznak. A magyar nemzet alkotókészsége, összetartozása, és integrációja megköveteli, hogy leszakadt, elszakadt társadalmi csoportok és térségek ne mutassanak áthidalhatatlan szakadékokat sem a társadalomban, sem Magyarország tájain. Sem a határon túli nemzeti összetartozás terén, annak ellenére, hogy tavaly december óta tudjuk, hogy vannak, akik ezt nem így gondolják.

Minden generáció, de különösen a fiatalok feladata, hogy a mindennapok forradalmárjaiként a megújulást egyként akarjuk, hogy a magyarság egyet jelentsen a termékeny egészséggel, nemzetünk tagjainak közös felelősségvállalásával és összetartozásával.

1956. óta vártuk, hogy ez lehessen a dolgunk, és “csak” ez! Ma ezt köszönjük a forradalmároknak!

 

Köszönöm, hogy meghallgattak!

 

EPP-ED Sajtóosztály

 

További információk:

Járóka Lívia:+32 228 45218