Esélyegyenlőség

„A saját erőforrásaiból kell erősödnie Európának”

2017. 12. 01.

Magyar Hírlap Online

A tervek szerint jövő júniusban fogadhatja el a megújított romastratégiát az Európai Tanács, Orbán Viktor miniszterelnök terjeszti majd elő – mondta lapunknak a dokumentumot előkészítő Járóka Lívia, akit nemrég választottak meg az Európai Parlament néppárti alelnökének.

– A magyar uniós elnökség sikere volt évekkel ezelőtt az európai roma keretstratégia elfogadtatása. Azóta keveset hallani róla. Érvényes még a dokumentum?

– Létezik a stratégia, mi végre is hajtjuk, a többi tagállam már kevesebb elszántsággal és sikerrel. Most éppen azon dolgozom, hogy a 2020 és 2027 közötti uniós tervezési időszakra több ponton kijavítsuk. Kétszer annyi, száztíz millió főt érintene, ma már ennek a célcsoportnak csak a tizede roma. Ez lenne az unió első számú, politikai akarattal megtámogatott, szegénység elleni közös erőfeszítése, az előző koncepció kiterjesztése. Erre azért is szükség van, mert megváltozott körülöttünk a világ. Előre tört a digitalizáció, így az új terv egyik kiemelt projektje lesz a hátrányos helyzetűek bevonása ebbe a folyamatba. Konkrétan egy új mobil applikációt mutatunk be, melyet kísérleti jelleggel cigánytelepeken élőknek is biztosítunk, segítve a rendőrség, a védőnői szolgálat, az iskola vagy éppen bizonyos kulturális tartalmak elérését. Vagyis a kapcsolattartást ezekkel a szervezetekkel.
A program neve magyarul Regionális Interaktív Társadalmi Alkalmazás, azaz RITA, a december 7-i brüsszeli nemzetközi prezentáción pedig azzal a magyar helyzetre utaló demóval mutatjuk majd be, hogy helyi szinten kikkel, és miként kell felvennie a kapcsolatot egy hátrányos helyzetű édesanyának, amikor a gyermeke óvodáskorú lesz.

Teljes cikk: http://magyarhirlap.hu/cikk/104549/A_sajat_eroforrasaibol__kell_erosodnie_Europanak