
A megye sportjának gálája
2014. 01. 31.
Ezt követően Seszták Miklós országgyűlési képviselő, egyben a Magyar Sakkszövetség elnöke tudatta az egybe gyűltekkel: milyen megtisztelő számár az, hogy itt lehet a sportgálán. Zárásként azt kívánta, hogy nagyon sok csodát éljenek meg a sportolóink és legyen hozzá erejük.
Kovács Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke ünnepélyes megnyitójában Nagy Lászlót idézte: Műveld a csodát, ne magyarázd!
És még valakit, a meghívottak, díjátadók közül. Járóka Lívia, az Európai Parlament képvielője Sopronból autózott el a gálára, és elismerőn szólt az itt élőkről, a sikereikről, és nagyon fontosnak tartotta a sport szerepét abban, hogy a fiatalok egészségesen éljenek, legyenek példaképek.
Aztán beindult a nagy díjátadás, a megye szakszövetségek ismerték el sportáguk legjobbjait. Igaz a végén kétszer csattan volna az ostor, ám volt egy “utolsó pár előre fuss”, hiszen átadták a megye legeredményesebb sportolóinak és edzőinek járó díjakat. A látványos betétszámokkal tűzdelt gálán zárása előttCsutkai Rita marketingvezető és Mán Lászlószerkesztő, a sportrovat vezetője köszöntötte azokat, akik a lapunk által meghirdetett játékban az olvasóinktól a legtöbb szavazatot kapták. A jó hangulatú találkozó hivatalos részét Petrika Ibolya, a szervező aSportszövetségek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyesülete elnöke zárta, majd fehér asztal mellett még baráti beszélgetéseken lehetett feleleveníteni a tavalyi szép sikereket. Remélhetőleg egy esztendő múlva is lesznek majd díjazandó eredményeink…
Forrás: www.szon.hu