Járóka: A fő kérdés a munkába állás

A női esélyegyenlőséget célzó vállalati gyakorlatok terjedése már csak azért is lényeges, mert „több európai szervezet kutatással bizonyította, hogy a nők teljesebb bevonása a munkerőpiacra, illetve a magasabb beosztásokba elengedhetetlen ahhoz, hogy az európai gazdaság ismét beinduljon” – ismertette Járóka Lívia fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő azt a gondolatot, amelynek jegyében kezdetét vette a davosi Világgazdasági Fórumon a nemek közötti egyenlőséget középpontba állító eszmecsere.

A találkozón számos multinacionális cég képviselteti magát, magyar részről pedig Járóka Lívia mellett Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásügyi biztosa van jelen. A workshopon egyebek mellett elhangzott az is, hogy míg a világ cégeinek élén álló vezetők mindössze 20 százaléka nő, addig vannak olyan cégek, például a Coca-Cola, amelyek termékeit 70 százalékban nők fogyasztják. Járóka ennek az ellentétes helyzetnek a kapcsán elmondta, hogy péntek délután ismertetnek Davosban egy olyan mutatószámot, amely azt hivatott jelezni, hogy egy adott cégen belül – a felső vezetői pozíciókat tekintve, illetve más szinteken – milyen mértékben valósul meg a nemek közötti egyenlőség.

A pénteki eszmecsere egyik másik lényeges témája a mikrorégiók fenntarthatósága, ezen belül is a mélyszegénységben élő társadalmi csoportok visszaintegrálása a munkaerőpiacra. Járóka szerint a problémára megoldást fog jelenteni az, hogy a jövőben a tervek szerint új formájú uniós támogatásokban részesítik ezeket az úgynevezett krízisterületeket, amelyek eddig kiestek az Európai Unió látóköréből egy régebben elkövetett tervezési hiba miatt. A EP-képviselő hozzátette, hogy a szóban forgó területek által okozott problémák – a szakképzés hiánya, munkanélküliség – lassítják a társadalmi prosperitást, ezért „hosszú távon Magyarország – és több más európai ország – nemzetstratégiai kérdése az, hogy a mikrorégióban élő elszegényedett tömegeket munkába tudja-e állítani”.

Járóka úgy véli, a tagállamok eddig elhárították ezt a feladatot, ezért van most nagy szükség arra, hogy egy mikrorégiós nagy európai fejlesztés elinduljon. Az EP-képviselő hozzátette: ez a kezdeményezés ugyan szimbolikusan romastratégia néven fut, de ennél jóval szélesebb társadalmi réteg felkarolását jelenti. Járóka megjegyezte: gazdasági kutatások támasztják alá, hogy Magyarország és a szóban forgó problémában érintett államok 4-5 százalékos GDP-növekedést érhetnének el, ha a mikrorégiókban élő mélyszegényeket, akiknek csupán egyharmada roma, sikerülne visszaintegrálni a munkaerőpiacra.

(MTI)