Évente 90 ezer nő hal meg mellrákban – uniós fellépést akar az EP

Az egész unióban vezessék be a mammográfiai vizsgálatot a veszélyeztetett nők számára - áll az EP nyilatkozatában.

Az EP-képviselők többsége aláírta a mellrák elleni küzdelemről szóló írásbeli nyilatkozatot, amely így a parlament egészének véleményét tükrözi. A szöveg egyik előterjesztője a néppárti Járóka Lívia volt.

 

Az Európai Unióban évente több mint 331 ezer nőt diagnosztizálnak mellrákkal, és közel 90 ezren halnak meg ebben a betegségben. A 35 és 59 év közötti nőknél a mellrák az első számú halálok.

 

A nyilatkozat szerint a mammográfiás szűrés az 50 és 69 éves kor közötti nőknél a mellrák miatti halálozási arányt akár 35 százalékkal is csökkentheti. A képviselők ezért felszólítják a tagállamokat, az unió területének egészén vezessék be a szűrést.

 

A parlament felkéri az Európai Bizottságot, kísérje figyelemmel, milyen lépéseket tesznek az egyes országok az szűrés kiterjesztése érdekében. A képviselők azt is megvizsgálnák, hasznos lenne-e a szűrés az 50 év alattiak és a 69 évnél idősebbek számára.

 

Az EP felszólítja a tagállamokat, hogy 2016-ig több szakterületet felölelő, külön emlőrák osztályokat állítsanak fel.

 

A nyilatkozat szövege:

 

 

 

 

 

 

Az Európai Parlament,

    tekintettel eljárási szabályzata 123. cikkére,

A.  mivel az Európai Unióban évente 331 392 nőt diagnosztizálnak mellrákkal,

B.   mivel a 35 és 59 év közötti nők esetében a mellrák az első számú halálok, és az Európai Unióban évente 89 674 nő hal meg mellrákban,

C.  mivel a mammográfiás szűrés az 50 és 69 éves kor közötti nőknél a mellrák miatti halálozási arányt akár 35%-kal is csökkentheti,

1.   felszólítja a tagállamokat, hogy az EU-iránymutatásoknak megfelelően a mammográfiás szűrést az egész területükön vezessék be;

2.   felszólítja a Bizottságot, hogy kétévente készítsen előrehaladási jelentést a mammográfiai szűrés valamennyi uniós országban történő bevezetéséről;

3.   felhívja a Bizottságot, hogy támogasson olyan tanulmányokat, amelyek azt vizsgálják, hogy a rákszűrés hasznosnak bizonyul-e a 69 évesnél idősebb és 50 évesnél fiatalabb nők számára;

4.   felszólítja a tagállamokat, hogy az uniós iránymutatásokkal összhangban 2016-ig több szakterületet felölelő, külön emlőrák osztályokat állítsanak fel, valamint a Bizottságot, hogy rendszeres időközönként készítsen jelentést az előrehaladásról;

5.   felhívja a Bizottságot, hogy a mellrákra vonatkozóan mutasson be naprakész, megbízható statisztikákat, és támogassa a nemzeti ráknyilvántartások létrehozását;

6.   felszólítja a Bizottságot, hogy az EU-s iránymutatásoknak megfelelően 2011-ig dolgozzon ki tanúsítási jegyzőkönyvet a mellbetegségekkel foglalkozó külön osztályok részére, és ehhez megfelelő finanszírozást biztosítson;

7.   utasítja elnökét, hogy továbbítsa e nyilatkozatot az aláírók nevével együtt a tagállamok parlamentjeinek.