“Olyan iskolák kellenek, mint a Gandhi Gimnázium”

Budapest, 2009. június 19. - A magyarországi cigányság társadalmi befogadásáról tartott előadást Járóka Lívia európai parlamenti képviselő a Professzorok Batthyány Körét is működtető Batthyány Lajos Alapítvány meghívására. A képviselőnő többek között a pécsi Gandhi Gimnáziumhoz hasonló tanintézmények szerepéről és a vállalkozásfejlesztés lehetőségeiről beszélt a rendezvényen.

Járóka Lívia, a Fidesz-MPSZ néppárti képviselőnője az oktatás szerepéről szólva külön kitért a pécsi Gandhi Gimnázium példájára és reményét fejezte ki, hogy minél előbb nyugvópontra juthat a példaértékű intézmény ügye. A képviselőnő kiemelte, hogy a Gandhi Gimnázium működése egyértelmű sikertörténet, amelyet az iskola a vezetés szakmai nívójának, a diák- és szülőközpontú hozzáállásnak, valamint a roma közösséggel való szoros együttműködésnek köszönhet. Járóka hangsúlyozta továbbá, hogy több ehhez hasonló sikeres civil kezdeményezésre lenne szükség az országban és meg kell teremteni annak a lehetőségét is, hogy az egyházak bekapcsolódhassanak ezekbe a programokba.
 
A munkahelyteremtés kapcsán a képviselőnő elmondta, hogy a vállalkozásokat anyagilag is érdekeltté kellene tenni abban, hogy több romát foglalkoztassanak. Ennek érdekében olyan szabályozó eszközöket kell kialakítani – mondta Járóka – amelyek versenyelőnyhöz juttathatják azokat a cégeket, amelyek nagyobb arányban alkalmaznak hátrányos helyzetű munkavállalókat, például hitelpolitikai eszközök alkalmazása, vagy akár a közbeszerzési törvény módosítása révén. A képviselőnő szerint a megyei és kistérségi területfejlesztési szervezetek, a helyi önkormányzatok és munkaügyi központok, valamint az érintett alapítványok bevonásával vállalkozási inkubátor rendszert kellene kialakítani a munkahelyek bővítése érdekében.