Nincs kizárólagos romakérdés

A romákkal kapcsolatos kérdéseket nem érdemes kizárólag romakérdésként nézni, a szegénység és a társadalmi kirekesztődés ellen munkahelyteremtéssel és oktatással, valamint a romákat érő diszkrimináció megszüntetésével lehet a leghatékonyabban küzdeni - hangoztatta Kőszegen Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

„Évek óta fújnak egy paternalista, a romákat egzotizáló, a romákat másnak, idegennek bemutató médialufit, ami semmit nem mond a valós helyzetről, ami hisztériára épít, és amit sokszor nagyon ügyesen meglovagolnak a pártok, vagy éppen fordítva” – jelentette ki. A Fidesz vezette kormányzat idején az oktatásban erőteljes elmozdulás történt pozitív irányba, akkor kezdődtek a roma ösztöndíjak, s ennek köszönhetően ma több mint 27 ezer egyetemet, főiskolát és középiskolát végzett, illetve végző roma fiatal van Magyarországon – mondta a politikus. Az ő képességeik sincsenek egyébként kihasználva, hiszen döntő többségük roma származása miatt nem kap munkát – közölte.
 
Járóka Lívia kifejtette: Magyarországon ma 3 millió ember él szegénységben, kétharmaduk nem roma származású. Valódi, mély szegénységben, amikor a napi betevő falat, vagy a fedél biztosítása is komoly problémát jelent, 700 ezren élnek, közülük viszont már 250-300 ezren tartoznak a romákhoz.
 
„Mindezt romakérdésként tálalni, és nem pedagógiai, szociális, szakmai és gazdasági kérdésként kezelni, óriási felelőtlenség” – mondta.
 
Járóka Lívia felháborítónak nevezte, hogy a „cigánybűnözésen” és a romákat érő diszkrimináción kívül a közbeszédben nem hallunk másról, miközben az igazán fontos kérdésekről szerinte ma sem beszélünk.

Forrás: MTI