Uniós roma stratégia: a Bizottság válaszát várja a Parlament

"Kilátások és lehetőségek" címmel rendezett szakmai konferenciát az Európai Romák és Vándorlók Fóruma a romák befogadásával kapcsolatos uniós stratégiáról. A strasbourgi rendezvényen Járóka Lívia, a Fidesz - MPSZ néppárti képviselőnője az önkormányzatok elsődleges szerepét emelte ki a stratégia végrehajtásában.

Bevezető beszédében a képviselőnő rámutatott, hogy a romák társadalmi befogadását célzó stratégia sikerének kulcsa a tagállami hatóságok, az uniós intézmények és a civil szféra közötti széleskörű összefogás. Az akcióterv végrehajtásának elsődleges felelőssége a tagállamokat, azon belül pedig a helyi önkormányzatokat terheli, míg az Európai Unió szerepe a felügyeletre és a szakmai minimumok meghatározására kell, hogy kiterjedjen. Szükséges továbbá a civil társadalom részvételének élénkítése és a civil szervezetek minél erőteljesebb bevonása az ellenőrzésbe, hogy az érintett nem-kormányzati szervek felügyelhessék az uniós források felhasználását. A januárban elfogadott ötpárti európai parlamenti állásfoglalás kapcsán Járóka hangsúlyozta az Európai Néppárt négy indítványának jelentőségét, melyeket az EP plénuma nagy többséggel szavazott meg. A javaslatok a roma kisvállalkozók számára elérhető mikrohitel-rendszer bevezetését, egy össz-európai krízistérkép létrehozását, valamint az EU-finanszírozású projektek esélyegyenlőségi tervhez kötését szorgalmazzák, továbbá felszólítják a kisebbségek integrációjáért felelős biztosokat, hogy szakmai csoportként együttműködve dolgozzák ki a romák befogadását célzó Közösségi Akciótervet. Az Európai Bizottság idei munkaprogramjával kapcsolatban a képviselőnő elmondta: „Hamarosan hivatalos válasz várható az Európai Parlament állásfoglalására, amelyből számos lényeges konkrétum kiderül majd. Úgy tűnik, Vladimir Spidla esélyegyenlőségért felelős biztos, valamint az EB valóban elkötelezett a stratégia kidolgozása iránt.”

 

A strasbourgi székhelyű Európai Romák és Vándorlók Fóruma 2004-ben alakult az európai roma civil szervezetek összefogására. A Fórum különleges partnerségi megállapodást kötött az Európa Tanáccsal, melynek révén aktív részt vállalhat a nemzetközi szervezet emberi jogokkal és alapvető szabadságjogokkal kapcsolatos tevékenységében.