Látlelet a romák európai helyzetéről

Az unió tagországainak nagyobb szerepet kellene vállalniuk a romák problémáinak megoldásában - állapították meg egy brüsszeli konferencián. A romák helyzetének vizsgálatát végző munkacsoport - tagjai között két magyar képviselő van - ma mutatta be tanulmányát a sajtónak. Az Európai Bizottság égisze alatt működő nemzetközi szakértői csoport dokumentuma egyfajta premier, hiszen eddig csak az Európai Parlament foglalkozott érdemben a roma kérdéssel, nem utolsó sorban a két magyar roma képviselő: a fideszes Járóka Lívia és az SZDSZ-es Mohácsi Viktória aktivitásának köszönhetően.

A most közzétett dokumentum látlelet az Unió legnagyobb kisebbségét alkotó mintegy 15 milliónyi roma sanyarú helyzetéről, de javaslatokat is tartalmaz. Járóka Lívia néppárti képviselőnő a felvetéseket jó kiindulópontnak tartja egy valóban hatásos uniós szintű roma politika megvalósításához.

– Közösségi akcióterv létrehozását szeretnénk elérni. Azt szeretném, hogy ez a program – civil szervezetekkel, akár a Roma Évtized programmal, akár több hasonló, már futó kezdeményezéssel összekapcsolódva – európai irányítású és finanszírozású legyen – ezért is javasolom egy európai krízistérkép felállítását, amely megmutatná, mely területeket kell fejleszteni, akár határon átnyúló kezdeményezésként, de brüsszeli irányítással és felügyelettel, európai és tagállami pénzekből.

A jelentés Spanyolországot és Magyarországot pozitív példaként említi, mert ebben a két országban – legalábbis a többi tagállamhoz képest – már működnek roma integrációs programok. Mohácsi Viktória képviselő a magyar sikerek relatív voltát hangsúlyozta, de hangot adott abbéli véleményének is, hogy Magyarország kiemelt szerepet játszhat a romák integrációját célzó uniós programokban.

– Nálunk ismerték fel a 27 tagállam között elsőként, hogy ezzel az üggyel kormányzati szinten is foglalkozni kell. Mi voltunk az első olyan ország, amelyik úgy valósít meg kormányzati strukturális programokat európai uniós forrásból, hogy annak valóban látható eredményei vannak. Túlzás lenne azt mondani, hogy nálunk minden tökéletesen működik. Az is hazugság lenne, hogy ha azt mondanám, hogy nálunk a romák integrációja megtörtént, de a többi országot tekintve mi vagyunk legelöl – mondta a képviselőnő.

Keleti Miklós (Brüsszel)