Monarchia Fest Győrött

Monarchia Fest címmel kétnapos hagyományőrző fesztivált rendeznek a győri Egyetemi Csarnokban. Az esemény egyik fővédnöke Járóka Lívia Európai Parlamenti képviselő.

„Az európai és hazai kulturális szemlélettervezés szerves része a multikulturális társadalom, új emberek, kultúrák, nyelvek megismertetése – azonban a tervezésen túl a politika sajnos a legritkább esetben jut. A hagyományőrzés, a kultúrák szimbiózisához elengedhetetlen a maihoz hasonló alkalmak megteremtése, s ez – akárhány kultúrpolitikai terv is születik – ma is elsőrorban lelkes szervezőkön, táncosokon, zenészeken múlik. (…) A multikulturalizmust évszázadok óta „éljük”, míg a politika éppen tervezi azt” – mondta el köszöntő beszédében a képviselő asszony.

 

Járóka a fentieken túl külön köszönetét fejezte ki a szervezők, a Rába Néptáncegyüttes tagjai és az Etalon Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárai felé, amiért a fesztiválon kiemelt helyen szerepel a roma hagyományok felelevenítése és ünneplése. „Ez a fesztivál egyben annak a roma kultúlrának az ünneplése is, amely az évszázadok alatt egyenértékű, szerves és elválaszthatatlan részévé vált a magyar és közép-kelet-európai kultúrának. Ezen a hétvégén tanúi lehetünk annak, hogy e kölcsönhatás eredményeképpen a kárpát-medencei roma közösségek hogyan őrzik és örökítik át a sajátjuk mellett a többségi társadalom zenéit, táncait és hagyományait is.”