Az Európai Unió tagországaiban becsült adatok szerint 7-10 millió roma nemzetiségű ember él. Érdekeiket – tehát nem csak a közel hatszázezer magyarországi cigányét – két roma képviselő igyekszik megjeleníteni az Európai Parlamentben. Azonos bennük, hogy nők, fiatalok és magyarok. Járóka Lívia a Fidesz-MPSZ, Mohácsi Viktória az SZDSZ színeiben lett az EP tagja. A céljaikat támogató képviselőkkel együtt jelentős eredményt értek el nemrég: az EP április végén vitatta meg közös állásfoglalási indítványukat a romák európai unióbeli helyzetéről.
– Hogyan élnek a belga cigányok? – kérdeztem Járóka Líviát.
– A többségük – őket nevezik szintinek – karavánokban lakik és vándorló életformát folytat, akárcsak a francia romák. A lakhatási körülményeik nem annyira rosszak, a gyerekeik közül viszont sokkal kevesebben járnak iskolába, mint nálunk. A vallon, flamand, holland régióban, de még Angliában, Dániában és Svédországban is tíz százalék körüli a beiskolázási arány. Nem csak az utazó életmód miatt, ezért a társadalmi környezet rasszizmusa is felelős.
– Általános emberi jogok vagy speciális roma érdekek, esélyegyenlőség vagy pozitív diszkrimináció? Sokat emlegetett, egymást átfedő fogalmak. Ön szerint mi szükséges ahhoz, hogy a romák helyzete javuljon?
– Nehéz kérdés, mert az Európai Bizottság egyáltalán nem engedi meg a pozitív diszkriminációt. De van egy új, esélyegyenlőséget teremtő formula, ami szerintem a roma-ügyek kapcsán fog majd igazából előtérbe kerülni, ez pedig a „positive action”, vagyis a helyzetbe hozó intézkedések lehetősége. Úgy gondolom, hogy az oktatás és a foglalkoztatás területén – legalábbis rövidtávon – ezekre lesz szükség. Hosszú távon viszont nem értek egyet azzal, hogy úgynevezett roma struktúrák jöjjenek létre, mert az megakadályozna minket abban, hogy az esélyegyenlőségért küzdők kategóriájából az egyenlők kategóriájába kerülhessünk. Ha már az oktatást említettem, onnan hoznék példát: a cigány osztályokból, amelyek megteremtették az igazi szegregációt, soha nincs átlépés az integrált oktatásba.
– Pedig éppen vitába akartam szállni önnel, felidézve az általam jól ismert veszprémi Bárczi Gusztáv általános iskola eredményeit. Az ottani diákok jelentős hányada tanulási nehézségekkel küzdő cigánygyerek, olyan problémás családi háttérrel, ami nem segíti a tanulmányi előmenetelt. A „kisegítő iskola roma osztályaiban” személyre szóló, szeretetteljes odafigyelést, rájuk szabott oktatási tempót, a kulturális gazdagodás lehetőségét kapják. Vagyis éppen a szegregáció teszi lehetővé a pozitív diszkriminációt.
– Jó hallani, hogy van ilyen, de én nagyon sok rossz példáról tudok. És senkit se ismerek, aki kisegítő iskolából vagy felzárkóztató osztályból került volna gimnáziumba.
– Egy régebbi interjúban úgy fogalmazott, hogy a politikában is gettósítás zajlik…
– Én soha nem mentem bele olyasmibe, ami csak azért lett életre hívva, hogy romák beszélgessenek romákkal roma kérdésekről. Ezekben az elkülönült struktúrákban nincs lehetőség párbeszédre, az ilyen dolgokból soha nem sül ki semmi jó. Elfedik a valóságot és úgy láttatják, mintha az oktatásban a foglalkoztatásban, a lakhatásban, az egészségügyi ellátásban bármi is múlna a cigányokon. Pedig sajnos semmi…
– Mégis, mi múlik akkor rajtuk? Ön abban az interjúban azt is mondta, hogy mindig a többség az, amely gesztust gyakorolhat a kirekesztett kisebbség felé. De a többség szimpátiáját nem lehet megnyerni azzal, hogy a nemzeti kormányokat a cigányságot támogató intézkedésekre kötelezik vagy – mint Magyarországon – büntetéssel fenyegetik a cigány osztályokat működtető iskolákat. A bizalmat csak az előítéletek feloldásával lehet elnyerni, ahhoz pedig a kirekesztetteknek kell pozitív példák sorozatát felmutatni, tenni valamit a közösségért.
– Egyetértek és hozzáteszem, hogy ebben a médiának, mint mediátornak, óriási felelőssége van. Hisz nem arról van szó, hogy a többség minden tagja beszűkült agyú és rasszista, meg arról sem, hogy minden roma bűnöző és gádzsóellenes. A magyar romák Magyarországot szeretnék építeni, ott szeretnék jól érezni magukat a nem romákkal együtt. A gátat közéjük a valós információk hiánya emeli. Régen sokkal egyszerűbb és békésebb volt az együttélés. Reggel hatkor bement a melós a munkahelyére és ott, a nem romák között, meg kellett mutatnia, hogy mit ér. Léteztek azok az interetnikus terek, ahol az emberek meg tudták ismerni egymást
– De hogyan lehet megoldani a cigány foglalkoztatást, munkát adni sok tízezer szakképzetlen embernek, amikor a diplomások jó része is állástalan vagy alulfoglalkoztatott?
– Minden egyes munkanapomnak ez a paradoxona és egyben ez a dolog tragédiája is. Erre lehet megoldás a „positive action”, ami bizonyára ellenérzést fog kiváltani a többségi társadalomban – azt sem vitatom, hogy jogosan -, mégis lennie kell egy kollektív felelősségnek, ami ezt az évtizedeken át kirekesztett népcsoportot helyzetbe hozza. Az önkormányzatokat, a kis- és középvállalkozókat kellene például érdekeltté tenni, hogy romákat alkalmazzanak. Sajnos, ma sehol Európában nem működik olyan foglalkoztatási projekt, amit követendő példaként lehetne emlegetni.
– A bővítés óta a romák jelentik az Európai Unió legnagyobb létszámú kisebbségét. Integrációjuk és helyzetük sehol sem megnyugtató. A nyugat-európai romák kicsivel talán jobban élnek, mint kelet-európai társaik, de ez legfeljebb az országok gazdasági fejlettségének különbségét tükrözi, miközben a problémák ugyanazok. Beszélne róluk röviden? – kértem Mohácsi Viktóriát egy még távolabbi körültekintésre.
– Amennyiben létezik különbség az unió tagállamaiban a romák élethelyzetét illetően, az nagy valószínűséggel szociális. Még mindig tart az a kutatómunka, melyet munkatársaimmal és főleg roma szervezetekkel közösen végzünk. Néhány eredmény már most is igen meglepő: Németország néhány régiójában például 80%-os a roma gyermekek aránya a fogyatékossá minősítettek között, vagy Lettország legújabb oktatáspolitikai döntése szerint elegendő öt roma gyermek, hogy külön cigányosztályt létrehozva, 25%-kal több költségvetési támogatást kapjon az iskola. A munkanélküliség problémaköre sem csak a kelet-európai roma közösségeket sújtja. És nem kell ahhoz messzire menni, hogy egy kávézóban, étteremben valaki azért ne kapjon kávét, mert roma. A diszkriminációs esetek tucatjait ismerjük, én magam is tapasztaltam nem egyszer.
– Tudja-e, hogy Belgiumban milyen létszámban élnek romák? A nyugati országok lakossága némi félelemmel tekintett a bővítés elé, és ebben kimondottan benne volt az is, hogy a kelet-európai cigányok tömegesen fognak majd nyugat felé vándorolni. Nem tudom, így történt-e, azt viszont tapasztalom, hogy jó egy éve Brüsszelben is megjelentek a cigány koldusok, utcai zenészek. Gondolom, ezt ön sem látja szívesen.
– Nincs ismeretem a belga roma családok számarányáról, de minden nap találkozom a parlament előtti koldusokkal, akik minden bizonnyal romák. Annak, hogy emberek kénytelenek kéregetésből megélni, valóban én sem örülök, de azt hiszem a kéregetőnek sem ez az egyetlen karrier, amit el tud képzelni magának. A hivatalos adatok szerint egyetlen kelet-európai államból sem történt tömeges elvándorlás nyugat felé. A félelem olyan értelemben lehet megalapozott, hogy a költségvetési bizottságban ülve – a tíz új tagország képviselőivel együtt – kemény érveket fogalmazunk meg annak érdekében, hogy a gazdaságilag kevésbé stabil országok terhei, javai megfelelő mennyiségben háruljanak a közösségre. Sikeres felzárkóztatásukat ugyanis a nyugat-európai államoknak kell segíteni.
– Ön egy nyilatkozatában a cigányokat sújtó negatív sztereotípiákról beszélt. Ördögi kör ez, amiben a megbélyegzők és a megbélyegzettek felelőssége egyaránt tetten érhető. Ki lehet törni belőle valahogyan?
– Hogy hogyan, azt sajnos nem tudom megmondani. Csak azt tudom, hogy az unió határain belül, a tagjelölt országokban, de még a harmadik világ országaiban is tilos a megkülönböztetés.
– Sok szó esik mostanában arról, hogy a kormányoknak és a többségi társadalomnak mit kellene tennie a kirekesztettség megszüntetéséért. Vannak elvárások a cigánysággal szemben is? Olyan célokra és feladatokra gondolok, amelyekkel hozzájárulhatnak saját felemelkedésükhöz.
– Amikor az Európai Parlament egy államot kritizál emberi jogi helyzete miatt, akkor nem az egyes embert szólítja fel cselekedetre, hanem az illetékes kormányt kéri meg jogszabályai megváltoztatására, vagy különböző fejlesztések elindítására. Egyébként pedig nem maguk a romák akarják egészséges gyermekeiket fogyatékossá minősíteni, nem a szülők szeretnék elkülönített, gyengébb minőségű oktatásban részesíteni őket és nem jó nekik munka nélkül, éhezve élni az életüket. Ezzel csak arra próbálok rámutatni, hogy egy diszkriminatív helyzetet könnyebb megszüntetni állami szintű jogszabályi előírásokkal, mint arra kérni a munkáltatókat, hogy legyenek kedvesek a barna bőrűeket is alkalmazni. Az Amerikai Egyesült Államokban eleinte hadsereg kísérte a deszegregált gyermekeket a fehér gyermekek közé iskolába és határozott szankciókkal sújtottak minden megkülönböztetést. A roma gyermekeknek ugyanolyan joguk van a jó minőségű oktatásra, mint a bármely más nemzethez tartózó, nem roma társaiknak.
– Az Európai Parlament képviselőjeként ön a hazai oktatás területén meghirdetett deszegregációs-integrációs program európai szintű megvalósításáért küzd. A probléma azonban ennél összetettebb, hiszen a romák alulképzettségének okai nem kizárólag az iskolai elkülönítésben keresendők. A háttérben ott van a szülők képzetlensége, munkanélkülisége, a családok méltatlan életkörülményei, a rossz egészségi állapot, vagyis az iskolai sikerekhez nélkülözhetetlen hátország hiánya. Ön szerint hogyan lehet a „képzetlenek, ezért nincsenek lehetőségeik” és a „lehetőségek hiánya miatt képzetlenek” dilemmáját feloldani?
– A magyar kormány több foglalkoztatási programot indított és indít kifejezetten romák, vagy tartós munkanélküliek számára. Ezek többnyire pár éves megoldásokat jelentenek. Átképzéssel, vagy képzéssel egybekötött foglalkoztatási programokkal is találkozhatunk, amelyek tartósabb megoldásokat hozhatnak. Igazából azonban a versenyképes diploma, vagy bármilyen más piacképes végzettség nyújthat megoldást egy anti-diszkriminációs környezetben.
S.Bonnyai Eszter /Brüszel/
További információk:
Járóka Lívia:+32 228 45218