Járóka Lívia és a leendő szociálpolitikai EU-biztos találkozója

A jövő év elején ellátogat Csehországba Járóka Lívia (Fidesz-MPSZ), az Európai Parlament egyik magyar képviselője, hogy egyebek között a cseh társadalom és a kisebbségek viszonyát tanulmányozza, illetve tájékozódjon a roma nők kényszersterilizálásával kapcsolatos vádakról.

Ezt maga a képviselő asszony jelentette be Brüsszelben azt követően, hogy találkozott Vladimir Spidla volt cseh kormányfővel, az Európai Bizottság leendő foglalkoztatási és szociálpolitikai felelősével. Spidla azért kereste fel Járókát, mert utóbbi – az EP egyetlen roma képviselőjeként – ezzel kapcsolatban intézett kérdést hozzá a két héttel ezelőtt biztosjelölti meghallgatáson.

A cseh politikus kijelentette: 1992 óta nem végeznek kényszersterilizációt hazájában, ennek jogi alapja pedig már korábban megszűnt. Járóka Lívia viszont – mint kedden az MTI-nek elmondta – arra emlékeztette Spidlát, hogy nem minden eset került nyilvánosságra, továbbá a romák jogaival foglalkozó európai szervezet információi szerint számos esetben a roma nőket nem vagy csak később és manipulatív módon tájékoztatták.

Csehországban feláll egy bizottság, amely ombudsman bevonásával vizsgálja az erőszakos meddővé tétellel kapcsolatos eseteket. Járóka Lívia azonban fenntartásait hangoztatta amiatt, hogy a bizottság független szakértő bevonása nélkül működik.

A biztosjelölt megoldásként az orvosképzés etikai oldalának erősítését és a meglévő jogi keretek kihasználását jelölte meg. Az EP-képviselő viszont arra mutatott rá, hogy szükség lenne az esetek maradéktalan feltárására, nyilvános elismerésére és a sértettek kárpótlására.

 

További információk:

Járóka Lívia:+32 228 45218