Esélyegyenlőség

Járóka az uniós romaintegrációs stratégiáról

2017. 10. 12.

Az Európai Parlament állampolgári jogi szakbizottságának ma délelőtti ülésén az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) számolt be éves tevékenységéről. Járóka Lívia fideszes EP-képviselő felszólalásában megköszönte az ügynökség eddigi munkáját a romák társadalmi beilleszkedését célzó stratégiákhoz szükséges naprakész és átfogó adatok és elemzések biztosításában.

„Az utóbbi években határozott előremozdulás észlelhető az ügynökség tevékenységének köszönhetően a romák felzárkóztatása terén, azonban a szegregáció sajnos a mai napig jelen van, így a romaintegrációs programok sikeressége érdekében sokkal szorosabb együttműködés szükséges az Európai Parlament és az ügynökség között” – hangsúlyozta Járóka.

„Kérjük az Európai Bizottságot, hogy a lakhatási szegregáció következtében kialakult oktatási szegregáció felszámolása érdekében egy 10 évig terjedő türelmi határidőt adjon a tagállamoknak, és azt követően egy B-tervvel álljon elő, hogy az esélytelenséget kompenzálja ezeken a területeken” – mutatott rá a néppárti politikus.

Járóka hozzátette: ugyanilyen szakmai kérdés a cigányellenesség elleni küzdelemben az Unió roma stratégiájának jogi alapja, ami lehetővé tenné a tagállamok szankcionálását.

A képviselő szerint az európai romák helyzetének javítása, a munkahelyhez, a lakhatáshoz, a minőségi oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz fűződő jogok biztosítása csak akkor lehetséges, ha rendelkezésre állnak az etnikai alapon is mért komplex, anonim adatok.

Járóka továbbá felhívta a figyelmet egy most induló interaktív társadalmi integrációs alkalmazásra, a RITA-ra, mely a romák információhoz való hozzáférését segíti és melynek elterjesztésén a képviselő és csapata már dolgozik.